Zságot András

 

Sírás, ó

 

            Látom, hogy sírsz, hogy könnyezel. Hova folyik a könnyed? Vajon abból is felhő lesz, hogy aztán az egykori könny ráeshessen egy borz vagy egy hód fejére?

            Mi volt előbb, a sírás vagy a nevetés?

            Mi volt több eddig, nevetés vagy sírás?

            Azért én nem sírtam olyan sokat, s volt, hogy naponta kétszer is nevettem.

 

Írj jót!

Ne sírj!

Emlékszel, milyen gyenge volt

Édesanya, amikor sírt egyszer?

KI vigasztal, hogyha sírunk?

Ha a rendőrségen sírunk,

A mentők vigasztalnak,

Ha erdőben sírunk,

Senki nem vigasztal.

Szépet kell írni, ha szeretsz.

 

            Aki sír, elárulja, legyőzetett.

            Szegény édesanya, emlékszem rá, amikor sírt egyszer, én meg milyen kisgyerek voltam, erről kétszer kell írni, itt is, ott is.

            Talán ha becsukom a szemem, akkor nem sírok, igen, ha nem látok egy embert se, akkor valószínűleg nem sírok.

            Ha nem látok egy embert se, akkor nincs a közelben egy ember se, akkor véletlenül sem szabad sírni, mert majd magamat vigasztalhatom.

            Miért sírunk? Legfőképp azért, mert az utálók akkor épp többségbe kerültek, én már nem tudok sírni. Mióta beleestem a vízbe, s csuromvíz lettem, azóta minden csapást egyenes tekintettel fogadok.

            Miért harcolsz barátom? Nem tudom, talán érted, talán másért, talán csak egy díszes sírért.

            A sírásról sokan írtak már. Rólam nem sokan. (Félelmetes dolgok esnek Székesfehérváron, mindig szomorú utcákon járok én, s nem festik pirosra az aszfaltot.)

 

Tudod te, Andris, miről írtál

Eddig az évek alatt?

Jórészt magamról, írtam az

Örömeimről és a bánataimról.

Neked nem is voltak bánataid.

Az se volt bánatom,

Amikor az a szép lány

Másra mosolygott és nem rám?

Ne is beszéljünk erről,

Magányos vagy,

Mert összeférhetetlen vagy.

 

            Csak egy kérdés jut eszembe, hányszor írtam le eddig az édesanya szót, s hányszor említettem, hogy elvált szülők gyereke vagyok?

            Sírhatsz, megengedem, a sírás nem mindig látható, az ember akkor is sír láthatatlanul, amikor lát egy koldust, de zord esze miatt nem ad neki egy fillért sem.

            Igen, hallgass a jóakaróidra és kerüld el azokat, akik oldalról közelítenek feléd!

            Én sokszor elmondtam, hogy beteg vagyok, s nem is menthetem magamat, de vajon hányszor mondjuk ugyanannak az embernek, hogy szeretjük?

            Ha szeretünk, ne sírjunk hát!

 

 

Oldal: Sírás, ó
Zságot András: Egy kis költészet, egy kis próza - © 2008 - 2024 - kolteszetesproza.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat