Zságot András

 

Ó, igen

 

            Még mielőtt dalolok, leszögezem, bezártak a nyolcadik emeletre, Székesfehérváron, s ha nagy néha az utcára tévedek, csak csodálkozom és csodálkozom, mert nem tudom, milyen titkos erők irányítják az emberek cselekedeteit, nem tudom, ha egyszerre százan mosolyognak rám, kinek a parancsára teszik ezt.

            Eddig bevezetés, ezután érdemi mondatok, a bevezetést csak azért írtam, ha valaki egész nap dolgozott, s most úgy döntött, Zságotot olvas, ráhangolódhasson az én hangulatomra.

            Én lassan íróvá válok.

 

Nem, igen.

Nem, nem, nem, igen.

Nem, igen.

Nem, nem, nem, nem,

Nem, nem, igen.

Nem, nem, igen.

Nem, nem, nem, nem,

Igen.

 

Én lassan író leszek, ahogy lassan ötvenéves leszek. Emlékezel, gyerekkorunkban milyen öregnek láttuk a harmincéveseket. Ötven – mondjuk lassúdok is.

            S lassan író leszek.

            Szerelmes már nem leszek. Nem, nem, nem, nem. Legfeljebb magamba, Goethe szerette szenvedélyesen önmagát? Goethe szerette szenvedélyesen önmagát vagy mindenki?

            Nem sok okom van az önszeretetre, teli hibával a fej, a láb és a nyak.

            Nem, igen.

            Miért írom le ennyiszer a nemet és az igent?

            Valami biztos bánt.

            Ezerszer írnám le azt, nem, igen, de ezerszer kell leírni, hogy nem, nem, igen, hogy nem, nem, nem, igen.

 

Mert bűnös vagy.

Nézd meg a többi ötvenévest!

Ők kérnek valamit,

S közben nem gondolnak malacságokra,

Ezért nem kell a leghosszabb

Sorba beállniuk.

Te meg?

Amíg megkapod a mézes

Zserbódat,

Ezer métereket kell lefutnod.

 

            Milyen volt a szerelem az Árpád-korban?

            Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, igen.

            Ugye tudod, hogy egy óra másnak is néha két órának hat?

            A boldogság ugyanúgy egyenlő az emberekben, mint a bűn. Én ezt mondom most. Könnyen vagy bűntelen, barátom, ha mindenki azt mondja neked, királynak születtél. Lennél csak hajóorvos vagy felvigyázó valahol Madridban!

            Ne keseredj, súgom magamnak. Nemcsak a boldogság egyenlő, nemcsak a bűn, de a győzelmek is, csak valahogy mégis különbözik mindenki mindenkitől.

            A gondolat nagy csibész, mert gyorsan bebizonyítja, hogy kettő nem egyenlő három mínusz egy. S a legokosabbak gondolatai még ennél is többre képesek.

            Ha ugyan vannak legokosabbak, s nem mindenki egyforma ott is.

 

Oldal: Ó, igen
Zságot András: Egy kis költészet, egy kis próza - © 2008 - 2024 - kolteszetesproza.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat