Zságot András
Életem
Eddig nem írtam az életemről, csak egyszer, amikor bevallottam, lekvárt kentem egyik éjszaka a sült oldalasra, s megettem, s nagyon ízlett.
Az életem változatosabb is lehetne. Mert ott van például a mai nap, ugyan meglátogatott engem délelőtt Orbán Viktor Magyarország szépe társaságában, délben pedig egy helikopter hozta az ebédemet, de a ma délutánomról semmire se emlékszem, bár egy havannai szivart szívtam kedvenc norvég költőm társaságában, de különben semmi és semmi.
Életem.
Foszlik az életem,
Mint a régi felmosórongy,
De egyre szebb lányok
Mosolyognak rám az utcán.
Ez se igaz.
Foszlik az életem,
De egyre biztosabb,
Hogy a vége örömteli lesz.
Ez se igaz?
Ne írjunk verset az életemről, ne írjunk verset a lótásokról-futásokról, hívjuk fel telefonon az egyik nagypapánkat, kérdezzük meg tőle, ő egy regényt vagy száz novellát olvasna-e szívesebben küzdelmes életemről.
Milyen érdekes, azt hittem, nekem soha nem lesz olyan lábbelim, mellyel nagyobbat ugorhatok majd, mint az olimpiai bajnokok.
Mi a legfontosabb az életben?
Utódok születése, elődök tisztelete, saját életünk elégedett mederben folyatása.
S mikor elégedett a meder?
Ha valamennyi isten bólint, igen, ha örökéletűnek születtél volna, nem űznénk ki magunk közül.
Még tán az se baj, ha unalmas, csak erényes legyen.
Életem.
Foszlik egyre az életem,
De ennyi oktalan
Foszlást
Látnia kell a legszebb
Mosolyú lánynak.
Ez se igaz?
Fáj?
Fáj, persze, hogy fáj.
S félsz, hogy holnap is fájni fog.
Nem félek én már semmitől.
Már édesanya is nekem ad igazat. Bár lehet, szánalomból megtéveszt engem.
Aki üldöz engem, általában ahhoz menekülök.
Neked bezzeg könnyebb, száz álarcod van, nekem öt, s mindegyiket ismered.
Hány éves volt az Isten, amikor megteremtette a világosságot? S miért épp ilyen az öregség?
A mondat varázsa: legyen szép a kimondásakor és a másodszori kimondásakor is.