Zságot András

 

Ennyire

 

            Ennyire.

            Ennyire még embert nem utáltak, mint engem.

            A szemük mindent elárul.

            S a kopogó lépéseik.

            Utálnak, nincs mese, adhatok nekik mézes puszedlit, adhatok nekik mézes marcipánt, adhatok nekik bármilyen mézes süteményt, ők utálnak.

            Mit tegyek, ha se mézes puszedlivel, se mézes süteménnyel nem fordítom utálóim lelkét magam felé?

            Mit tegyek?

            Ennyire.

            Írok egy verset, Petőfi is írt rengeteget, Ady is, s milyen sokra vitték!

 

Vers a versről.

Vers saját magáról.

A versbe közeledik egy hóágyú.

Még messze van.

De egyszer ideér.

Amikor a hóágyú ideér,

Utána már nem is érdemes

Tovább írni.

Most van a hóágyú

Martonvásáron.

Most meg már Agárdon.

Gyors a mi hóágyúnk.

Átlépte Székesfehérvár határát,

Egyre közeledik a Gáz utcához.

Befordul a sarkon, itt,

Gáz utca, Gáz utca.

S már itt van a szobámban.

S a verstől könnyező szemmel

Elbúcsúzom.

 

            Mit választasz, sok kis csipkelődést vagy egy nagy csípést?

            Áá, nem, nem utálnak engem, csak verset kell írni, s ez jutott eszembe.

            Miért utálnak, a barátjuk vagy.

            Száz év múlva szebben mosolyognak az emberek, akkor már gépek írják a regényeket, s azt is mérik, ki szeret, ki nem.

            Milyen jó nagyokat csalódhatom az emberekben!

            Te félsz tőlük?

            ha írni szeretnél, néha el kell viselned a szurkálódásokat.

            Én úgy szeretek írni, hogy a leírt mondatnak nincs kapcsolódása az utána következő mondathoz.

            Milyen érdekes, a szülők nem mindenben hasonlítanak a gyermekeikhez!

            Csak írjuk le, ami az ennyire szóról eszünkbe jut.

Előbb a székeden leszel boldog, később a szobádban, még később a lakásodban, majd az utcádban, majd a városodban, s végül az egész megyédben.

            Tudod te, mi a boldogság?

 

A boldogság az, amikor az

Emberek nevetnek a másikkal,

S nem döbbennek meg

Évek múlva se,

Hisz a másik becsapta őket,

Nem volt soha őszinte.

 

            Egyszer nagyon boldog leszek.

 

Oldal: Ennyire
Zságot András: Egy kis költészet, egy kis próza - © 2008 - 2024 - kolteszetesproza.hupont.hu

A HuPont.hu az ingyen weblap készítés központja, és talán a legjobb. Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat